2011. május 14., szombat

Az elveszett csomag története...

A történet 2011 április 7-én kezdődött.
Egy kedves Meskás vásárlómnak ajánlott levélben, bélelt borítékban
ezen a napon postára adtam egy övtáskát.
Váltottunk is e-mailt az eseményről és ekkor még nem is
sejtettem micsoda kálvária kezdődik.
A vásárlóm egy hét elteltével jelezte, hogy a csomag
nem érkezett meg hozzá.
Másnap be is mentem a postára az ajánlott
szelvényemmel, hogy érdeklődjek , vajon merre lehet
a küldeményem? Legnagyobb meglepődésemre azt a
választ kaptam, hogy ugyan a helyi postát elhagyta  a levél,
de a küldemény kézbesítését nem tudják kimutatni.
Dühös voltam és tehetetlennek éreztem magam.
Felhívtam a vásárlómat, aki nagyon megértő volt.
 Elnézést kértem a történtek miatt és felajánlottam,
 hogy rövid határidőn belül varrok még egy ugyanolyan övtáskát
és elküldöm neki.
A Posta 14 napos türelmi időt kért. Ezt követően újból visszamentem
és egy tudakozvány elnevezésű nyomtatvány kitöltése után elnézést
kértek és megkezdték az ügy kivizsgálását.
 Nem tudom pontosan ez miből állt,
de pár héten belül visszafizették a feladási díj értékét és levélben
értesítettek, hogy nyújtsak be egy kártérítési igény bejelentő lapot.
Miután ismét látogatásomat tettem a postán és nyilatkoztam arról,
hogy a csomag nem került vissza hozzám és a címzett is hasonló
nyilatkozatot tett, további várakozás következett.
Most már több mint egy hónap eltelt a postára adás óta,
végül tegnap péntek 13-án lezárult az ügy és megkaptam a kártérítést.
A csomag azóta sem került elő...
és csak reménykedek, hogy soha többet nem lesz ilyenben részem.


6 megjegyzés:

Erika írta...

Marcsi, örülök neki, hogy hozzám képest gyorsabban lezárult és megoldódott ez a kínos ügy. Azóta én is tértivevénnyel küldöm a leveleket.

Silerika írta...

Szomorú, hogy a posta még mindig így szolgáltat! (vagy ilyen embereket foglalkoztat) És mennyi utánajárás az ő hibájuk miatt, több mint bosszantóóóóó!!

Mona írta...

Hát, hasonlót én is tapasztaltam, de azzal a cifrázással, hogy amit én rendeltem (nem kis összegben), a posta állítása szerint nem kerestem. Ezzel ment vissza az értesítő a feladónak a csomaggal együtt három hét után, miután már újból "legyártotta" a kért karikatúrát a feladó. És arról nem beszélve, hogy napokat töltöttem a postán a csomag miatt, többet beszéltem telefonon ügyintézőkkel, mint egész eddigi életemben, és szörnyen kínos volt az egész... és mivel megkerült a csomag, amit én állítólag nem kerestem, semmilyen kártérítési igényünk nem lehetett. Most van egy karikatúránk a férjemről, aminek nagyon örülünk, és van egy a grafikusnak is, amivel nem tudom, hogy mit kezd, de mindenesetre én nagyon hálás vagyok neki, a rugalmasságáért és nem csak szavakkal... azóta már több kuncsaftot szereztem neki :) Tudom, ez Téged nem vígasztal, de ha hiszel benne, az élet majd kárpótol valahogyan, vagy legalábbis ajánlom "neki"!!!!!

Jutus írta...

Teljesen együtt érzek veled,nekem is volt már hasonló problémám,bár az én csomagom előkerült összetörve.

Nóra írta...

Borzasztó.
Mi három hónap után kaptunk meg egy megrendelt csomagot külföldről. Többször jeleztük a külföldi cégnek, azok vizsgálódtak, keresték az árut, végül megállapodtunk, hogy visszafizetik az árát. Pont a megegyezés napján bedobott a postás egy értesítést, hogy csomagunk van a postán, érte mentünk és lám, ott volt. Kiderült, hogy másfél hónapja itt, a helyi postán rostokol, és szerintük mi nem mentünk érte állítólagos értesítés ellenére). Agyalágyultak.

Marcsi írta...

Talán se vége, se hossza az ehhez hasonló történeteknek. De mit tehetnénk, hogy egyre kevesebb ilyen szerencsétlen eset forduljon elő?