Rendszeres olvasók

Pulcsi

Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy cipzáros kardigánt kötök.
Most végre elkészültem vele.
Nagyon szeretek kötni, de ez egy kissé nagy falatnak bizonyult a számomra. Sajnos elég sokáig készült, sőt a hibás mintaleírás miatt az újjából is sokat vissza kellet bontanom és némi módosítással ujra kötnöm. Na ilyenkor rettentően tudok mérgelődni!





Persze amikor elkészül és az utolsó kilógó rakoncátlan fonalvégeket is sikerül elrejtenem akkor már teljes a boldogság és a végeredmény láttán az én arcom is derüsebb lesz.


Télapó


Abszolút nincs még karácsonyi hangulatom, hisz az idő gyönyörű volt ma is. Bár a kirakatokban itt-ott már csillognak a karácsonyi díszek, a boltok polcain mosolyognak a csoki Télapók.
Talán ez az érzés csalta ki belőlem ezt a kis figurát is.
Gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni a Mikulást. Papírra varrós technikát alkalmaztam a csíkok gépelésénél. A kis háromszögnél kell kezdeni ahol a szeme van. Majd a szakáll résszel folytatjuk ahol a fehér és piros csíkok váltakoznak.Végén a sapka részt varrjuk rá.A háta közepén kell az egészet összevarrni majd kifordítani. Miután kitömtem, egy piros filc anyagból szabtam egy kör lapot, ezt kézzel felvarrtam az aljára. Ezután jöhettek a gombok a szemek és a száj. Szintén piros filcből egy kis puttony is került a hátára.

Már csak az ajándék hiányzik belőle...

Ajándéktáskák

Nálam is elkezdődött a karácsonyi készülődés!
Kissé elfoglalt voltam mostanában, ezért szinte semmi újat nem varrtam. De most az ajándék táskákkal kezdetét vette a karácsonyi ŐRÜLET. Lesz majd olyan varromány is amit csak karácsony után szeretnék megmutatni, nehogy az ajándékozottak idejekorán meglássák mi is készül Nekik.

Paprikás kelt kalács

Sós paprikás kalács
Egy nagy kalács készítéséhez szükségünk van: 1/2 kg lisztre, csipet sóra, 1/2 marék cukorra, 1/2 marék étolajra, 1 tojásra, 2dl tejre, 3 dkg élesztőre.

A lisztet, sót, cukrot összekeverem és gőz fölött átmelegítem. Egy csipet cukrot teszek a tejbe és ebben felfuttatom az élesztőt. Ezután a lisztet az élesztős tejet és egy kevés langyos vizet összekeverem és bedagasztom majd végül az olajat is belekeverem. A tészta ne legyen túl lágy. Meleg helyen kell keleszteni és ha szépen megkelt újból átgyúrom. Majd jó vékonyra kinyújtom.

A következő töltelékkel megkenem. 2-3 tojást beleteszek egy kisebb lábosba és annyi olajat öntök rá, hogy ujjnyira ellepje. Lassú tűzön kevergetem és jó darabosra főzöm ezt követően leveszem a tűzről és 3 kávéskanál paprikát szórok bele és ízlés szerint sót.

Ezt a masszát a kinyújtott tésztára kenem. A két szélét behajtom, hogy ne follyon ki a töltelék. Felhengergetem a kalácsot és kiolajozott tepsibe helyezem. Langyos helyen kelesztem és mikor szép nagyra dagadt megkenem a tetejét tojás sárgájával, majd beteszem a forró sütőbe. Bármilyen kelt tészta készítésénél érdemes egy tál forró vizet is betenni a sütőbe így gőz keletkezik és finomabb lesz a tészta.

Sós Kocka

Hozzávalók: 1kg liszt, 5 dkg élesztő, 5 tojássárgája, 2dl víz, 25 dkg margarin, 25dkg zsír, 3dkg só

Készítés menete: A lisztet a sót a zsírt és a margarint össze kell morzsolni. 2dl vízben az 5 dkg élesztőt és az 5 tojássárgáját simára keverjük és hozzáadjuk a lisztes keverékhez. Két cipót gyúrunk belőle, amelyeket ujjnyi vastagra kinyújtunk./ Előző este is elkészíthetjük és egy éjszakát pihenhet a hűtőben./ Tojás fehérjével megkenjük a tetejét, kis kockákra daraboljuk, azután tetszés szerint magvakkal vagy sajttal megszórjuk és kissé rányomkodjuk a tetejére, hogy sütés közben le ne peregjen. A kockákat ne rakjuk túl szorosan a tepsibe mert összeragadhatnak. Forró sütőben szép pirosra sütjük.

Kelt ostoros "rétes"




A kelt tésztás sütik közül ez az egyik legfinomabb kalács. Kissé macerás elkészíteni de isteni fonom. A hétvégén is ilyet készítek a fiam névnapjára.


A tészta hozzávalói: 60dkg liszt, 3 tojássárgája, 3 csapott evőkanál cukor, 4dl langyos tej, 5dkg élesztő, 1 mokkáskanál só, 3 evőkanál olaj

A töltelék hozzávalói: 25dkg margarin, 20 dkg cukor, 3 evőkanál kakaópor


A lisztet tálba szitáljuk, a közepét kimélyítjük, ide kerül a tojássárgája. A cukrot a tejbe szórjuk, az élesztőt belemorzsoljuk, a liszt közepébe öntjük, megsózzuk, majd jól bedagasztjuk, közben az olajat is beledolgozzuk. Letakarva, langyos helyen kb. 45 perc alatt a duplájára kelesztjük.



Közben a töltelékhez a margarint a cukorral habosra keverjük és a kakaóport is hozzáadjuk. A tésztát enyhén belisztezett gyúrólapra borítjuk, hat egyforma részre osztjuk. Ezeket egyenként jó vékony téglalappá nyújtjuk. Kakaós krémmel megkenjük, azután mindkét rövidebbik oldalát ujjnyi szélességben befelé ráhatjuk majd a tésztát lehetőleg minél több csavarással felhengergetjük. Hármas copffonással összefonjuk. Az így kapott két kalácsot egy kb. 30x20 centis kivajazott tepsibe fektetjük. Akkor jó, ha tészta a tepsi oldalához ér, így csak fölfelé növekedhet. 10-15 perces pihentetés után felvert tojással megkenjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon, 35 percig sütjük.


Jó étvágyat kívánok!

Kötött cipzáras kardigán



A FÜRGE UJJAK 2004-es októberi számában találtam egy kardigán mintát, ami nagyon megtetszett. A hátának egy részletét láthatjátok, de ha elkészülök vele megmutatom majd a kész ruha darabot is. Már alig várom...

Halloween

Halloween ünnep rövid története itt is olvasható.
Ezt a tökös terítőt azért varrtam, mert megláttam egy újságban és egyszerűen muszáj volt elkészítenem. Néha bizonyos dolgoknak nem tudok ellenállni. Napokig ott motoszkál a fejemben a gondolat mint egy kis manó és azt duruzsolja : Na gyerünk valósítsd meg!

De azt hiszem ezzel a tünet együttessel nem vagyok egyedül.


Hibiszkusz

Szegény hibiszkuszom alig tudta átvészelni a nyári forróságot. De most életre kelt és gyönyörű virágaival hetente elkápráztat. Igaz, hogy a virága csak egy napig virít, de folyamatosan hozza az újabb bimbókat. Igazi öröm ez számomra hiszen a természet lassan téli álomba szenderül, de itt bent a szobában még tart a nyár.


Ha szeretnétek adni és kapni, akkor AHAMÁ-nál jelentkezhettek erre a játékra.