2009. július 30., csütörtök

Táska

Lila neszesszer
Muszáj volt kipróbálnom ezt az ananász mintát,hiszen minden kezdőnek az alapoktól kell elindulni. Akkor még nem tudtam hogy neszesszer lesz belőle. A kétféle lila színt mikróban festettem Kolumbusz festékkel. Sajnos a közepére agy mintás anyagot varrtam, de ez nem tetszett, így eltakartam egy japán hajtogatott virág dísszel. A kukacolást ezen a darabon még csak gyakoroltam,kisebb nagyobb hibákkal. Cipzár is került bele, a húzókáját pedig műanyag golyóval díszítettem. Hát ilyenre sikerült...

Az első öko bevásárló szatyrom

Igen, én is megirigyeltem a többi folt varrótól. Mindenképpen szerettem volna egyet. Rendszeresen a táskámban lapul és mindig ott van amikor szükségem van rá. Ez egy igazán hasznos darab.

Kis szütyő

Ezt a mindkét oldalán hasznosítható textilt egy közeli turkálóban találtam. Bútor szövet minta sálja lehetett. Az éppen aktuális kötögetésemet hordom benne. Nagyon hasznos utazás közben, mert a szájánál összetudom húzni két kis fa golyó segítségével és nem "ugrik" ki belőle a gombolyag, viszont a fonal egyenletesen adagolható.





Gyerekeknek

Az alap ötlet és minta egyik pécsi közös folt varráson került bemutatásra.Annyit módosítottam rajta, hogy cipzárt és hosszabb fület varrtam rá, így nyakban is lehet hordani.A kék színű a kisfiamnak készült és a Sparban kapott hupikék törpikéket gyűjti benne.
A díszítéseket sajnos nem én hímeztem , készen vettem őket.


Öko szatyor ismét

Ezt a két darabot még az évzáróra készítettem a fiam kedvenc tanárnénijeinek.

Remélem jó hasznát veszik majd.


Elefántos táska

Anyukám meglepett ezzel a gyönyörű szép elefántos anyaggal, amelyik egy turkálóban éppen rá mosolygott.Valójában Colette táskái adták az ötletet a megvalósításhoz.


Nincsenek megjegyzések: